A nagy esemény

Az elmúlt hetekben egyre inkább foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy mit várjunk Pufi nevű kecskénk ellésétől. Mindenki reménykedett benne, hogy gond nélkül lezajlik a dolog, de erre persze nem lehetett mérget venni. Ráadásul a kecske terebélyes hasa arra engedett következtetni, hogy bizony nem is egy utód rejtőzik odabent.

Az elmúlt hétfőn aztán hajnalban megtörtént a nagy esemény, szerencsére probléma nélkül. Viszont számításaink szerint 4 napos késéssel... A megérkező állatkák nagy örömet hoztak a házhoz: két nőstény és egy hím kecske jött a világra, és eleddig mindegyikük egészséges. Utóbbi kijelentés Pufiról is elmondható, bár a hármas ellés szemmel láthatólag alaposan kimerítette... Nehéz szavakkal lefesteni azt a családi idillt, ami rögtön eluralkodott az ólban. Egyelőre beszéljenek inkább a képek. (Mellesleg ezeket sem egyszerű elkészíteni, mert az anya nagyon vigyáz a kicsinyeire, folyton ott téblábol körülöttük, ha közelít az ember...)

...és egy siker

Az előző évekből eltett paprikamagok életképtelensége elég nagy csalódást okozott számomra, annak ellenére, hogy a többi palánta fejlődésével jelen pillanatban nincs különösebb gond. Valószínűleg még a héten ki is fogjuk ültetni a növények egy részét a kertbe. Ezzel egy időben viszont akadt valami más, ami örömet okoz: a korai vetés, a hagyma és retek sikere.

Természetesen ez a "siker" is árnyalt, hiszen korántsem mindegyik retekmag hajtott ki, ugyanakkor épp eleget vetettem el ahhoz, hogy így is legalább egy-két hétig kerüljön belőle az asztalunkra. Másrészt őszintén szólva nincs sok tapasztalatom az ilyen korai vetéssel kapcsolatban, nem tudtam mit várjak tőlük. Most viszont elmondhatom például, hogy szerencsére a talajtakarás alól is szépen kihajtott minden és hogy a március közepén kilátástalannak tűnő ültetés egyáltalán nem volt tévesen időzítve. Nem az első eset, hogy a kertben belefutok a "kezdők szerencséjébe". Néhány szezon múlva aztán jöhetnek a váratlan csapdák ilyen téren is...

A felvételek kiadós esők után készültek, a fényképezés után néhány órával muszáj volt rászánni magunkat a gyomlálásra. Az ágyások közt látható vakondtúrásokban találtam kifordított hagymát is, de mivel ez az állat a gyümölcsfák számára igen hasznos, nem tervezek különösebb retorziót.

Egy kudarc...

Mindeddig nem tettem közzé semmit az idei palántázásról, pedig a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is próbát tettünk több zöldséggel is. A tavalyi évhez képest két dolog különbözött:

1) Virágföld helyett palántaföldbe ültettük a magokat.
2) A január végi időpont helyett március közepén kezdtünk bele a folyamatba.

Mindkét változtatás ésszerűnek tűnik még akkor is, ha az eredmény nem lett egyértelmű. A paprikák ugyanis szinte teljes egészében "elfelejtettek" kicsírázni, és a paradicsomok esetében is többszöri ültetésre volt szükség... Főleg az előbbi érint érzékenyen, jómagam úgy érzem, mintha régi ismerősök cserbenhagytak volna. Szerencsére az idén újdonságként elvetett kukorica szépen növekszik (a második képen látható hosszú növénykék), ami némi vigaszt nyújt. Bár még tervbe van véve egy utolsó mentő kísérlet, de nagyon úgy tűnik, hogy az idei paprikapalántákat a piacról kell beszereznünk.

Nyerni vagy nyerni?

Nem titok, hogy ez a blog az ipari civilizáció hanyatlásával kapcsolatos kihívások kezelését, az ehhez szükséges ismeretek megszerzését tűzi ki célul. Ehhez a törekvéshez a nagy ellátórendszerektől való minél teljesebb függetlenedés szervesen hozzá tartozik, ugyanakkor kis léptékben a teljes önellátást képtelenség megvalósítani. Megtehetjük viszont, hogy minél kevesebb szemetet termelünk, minél kevesebb dologtól "szabadulunk meg". Ha a szemetet kidobjuk az ajtón, visszajön az ablakon... Ráadásul sok mindenről kiderülhet, hogy akár értelmes célra is fordítható némi gondolkodás után. Épp ezért mindig büszke vagyok rá, ha valamilyen apróságnak helyet találok a ház körüli gazdaságban.

Ezúttal a téli tüzelőből visszamaradt kéreg- és gallydarabok kerültek sorra. Ezek a faaprítás helyén egy nehezen megnevezhető masszába állnak össze, amelyet időnként érdemes kitakarítani. De hová tegyük? A szemétbe? Azért egyrészt fizetni kell (nem is keveset), másrészt ellentmond a fenti elveknek. Elégessük? A fűtőértéke minimális, és rendkívül nehéz vele dolgozni. Könnyen átnedvesedik, és általában tele van a rátapadt porral, földdel. Esetleg a magyar vidéken szokásos péntek esti "füstölés" intézményét pörgethetnénk föl vele, de ehhez a szertartáshoz nincs meg bennem a szükséges pirománia, illetve a megfelelően kényelmetlen füstszaghoz épp elég az is, ha a szomszédok űzik a dolgot...

Egy permakultúrát népszerűsítő blogot olvasgatva ugrott be az ötlet, hogy a gyümölcsfáink alatti mulcsot ezúttal ne szénából terítsük le, hanem ezeket a famaradványokat használjuk fel. A gyümölcsfák természetes környezete az erdők szélén található, egyaránt hozzáférnek az éltető napfényhez, és az erdő többi lakója által már előre létrehozott, megfelelő talajtípushoz (illetve a többi fa által biztosított védelemhez, például a szél ellen). A talaj átalakításához a lehullott gallyak és egyéb korhadt fadarabok is jelentősen hozzájárulnak, ezt pedig akár ki is használhatjuk. Kb. egy tucat növényre bőséggel jutott az imént leírt "szemétből".

A talaj feljavítása talán túl ambíciózus tervnek tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy nem kerül semmibe, sőt, a jelenlegi helyzetnél rosszabb semmiképp nem lehet az eredménye. Néha van ilyen is, úgy tűnik.

(A kép nagyjából két hete készült, azóta a barackfa szerencsére már virágzik.)